#Arab Liga




Csütörtökön jelenthetik be az Arab Liga szíriai szankcióit

Az ENSZ-közgyűlés emberjogi bizottsága elítélte kedden a szíriai rendszert, mert már nyolc hónapja erőszakkal nyomja el a demokráciát követelő tüntetéseket. Az európai országok kezdeményezésére elfogadott határozatot 122 tagállam támogatta, és csak 13 ellenszavazat volt, 41-en tartózkodtak. Támogatta a nyilatkozatot az Arab Liga több befolyásos tagja is, miközben a szervezet szankciókra készül Bassár el-Aszad rendszere ellen.

MTI


Az Arab Liga is szankciókkal fenyegeti Szíriát

Az Arab Liga három napot adott a szíriai rezsimnek arra, hogy állítsa le a rendszerellenes tüntetők elleni erőszakkampányát, különben gazdasági szankciókkal fog szembesülni - jelentette be a szervezet szerdai rabati rendkívüli külügyminiszteri találkozója után a katari külügyminiszter.

MTI

Wahington szerint az Arab Liga nem elég kemény Szíriával

Az Egyesült Államok azt reméli, hogy az Arab Liga pánarab szervezet küszöbönálló tanácskozása "erőteljes" üzenetet küld majd Bassár el-Aszad szíriai elnöknek annak érdekében, hogy hagyjon fel a saját népe elleni erőszakkal - közölte kedden az amerikai külügyminisztérium.

MTI



Rendkívüli csúcsot akar az Arab Ligában Szíria

Az Arab Liga rendkívüli csúcstalálkozójának összehívását követelte vasárnap Damaszkusz, hírügynökségek szerint feltehetően azért, hogy időt nyerjen, és megakadályozza tagságának felfüggesztését a szervezetben.

MTI

Kizárják Szíriát az Arab Ligából

Az Arab Liga szombaton úgy döntött, hogy felfüggeszti Szíria tagságát, kitiltja a tanácskozásokról, amíg a damaszkuszi vezetés nem hajtja végre a pánarab szervezet megbékélési tervét, s nem vet véget a kormányellenes tüntetőkkel szembeni véres megtorlásoknak.

MTI